Az iskola

Dáma mutatta előttük az utat: egy szép, régi ház udvarába sorakoztak be. Az udvar sárga kövei fölött a folyosók virágmintába kovácsolt vasrácsai U alakban kísérték a ház oldalát. Az udvarban néhány boltocska sorakozott, esti órákban már mind zárva: egy kalapos, egy trafik és egy régóta bezárt régiségbolt, aminek poros ajtaját rács borította, és egy rozsdás tábla hirdette rajta: "Bizonytalan ideig zárva."

Ide tartott Dáma, és az ablak fölötti szellőzőrácson átrepülve bevezetett mindenkit. Pötty elámult: illetve - tekintve ez esti állandó ámulatát - mondjuk inkább úgy: ámulata egyre nőtt. Ami kintről sötét, poros üzletnek tűnt, bent csupa fényben nyüzsgött az élettől. Almányi, tenyérnyi vagy babapiskóta-méretű tündérek vezetésével rajzottak bent az iskolások. A kisebbek még le-lemaradozó pontocskák voltak a tanítóik mögött. A többiek kisebb-nagyobb csapatban trécseltek vagy szaladgáltak, a hópihe formájúak körtáncot jártak, a fenyőtüske alakúak akrobatika-gyakorlatokkal vágtak fel a többiek előtt, a gyertyalángocskák pedig szépségük teljes tudatában hagyták, hogy a többiek csodálják őket.

Dáma rájuk szólt:
- Itt várjatok szépen, így kettes sorokban, ahogy ideértünk. Már szinte büszke vagyok rátok. Hihetetlen, hogy büszkeségre ad okot, hogy képesek vagytok néhány percig kettes sorban maradni. Nekem ki kell mennem a tanári asztalhoz, de utána visszajövök értetek. Próbáljatok nem elveszni, szétszéledni. Rendben.

Csupa helyeslő, bólogató pontocska bámult vissza Dámára, aki visszaharapott egy mosolygást. Korai lenne elkényeztetni őket.

- Nos! - csapott az asztalra Dáma a hosszú, fehér asztal közepén, ami a terem végében állt. Balra és jobbra tőle mosolygós vagy szigorú, de mindenképpen nagyon tekintélyes tündérek sorakoztak az asztal mögött. Dáma középen magasodott - csst, igenis magasodott, a többiek ültek, így könnyű föléjük magasodni! - hangja szépen, telten zengett a teremben.
- Kérek szépen minden új és régi tanulót, hogy foglaljon helyet, EGY helyet, hangot pedig ne adjon ki egy darabig, amíg meghallgatja, amit kell, aztán lehet folytatni a zajongós évfolyamnyitót.
- Üdvözlök mindenkit! Úgy tűnik, évről évre többen vagyunk, és ennek nagyon örülök. Egyúttal úgy látom, évről évre szétszórtabbak vagyunk, aminek pedig nem örülök, de majd dolgozunk ezen. Az utolsó éveseink között csupa nagy tehetség van: alig várom, hogy kilépjetek közénk a világba! Az alsóbb évfolyamok pedig minden bizonnyal követik majd a példátokat.

- Kérem, hogy köszöntsétek nagy szeretettel tanáraitokat, ahogy ők is várják, hogy először vagy újra találkozzanak veletek. - Pötty itt megpróbált kicsit nyújtózkodni, hogy mindenkit jól lásson.
- Harang tiszteletes tanítja majd a történelmet. - A bácsi a komoly név dacára borzasztó aranyosan festett: mosolygós, csuparánc, hórihorgas tündér volt, sötétlila ruhában, ragyogó, csúcsos szárnyakkal. 
- Szalag asszony, ahogy évek óta, a dekoráció mestere, messze földről jönnek hozzá tanulni. Beigli anyó témája, a menü természetesen igen tartalmas, bár kissé száraz. - A gombszemű szakácstündér kedvesen kuncogott, látszott, hogy nem sértődött meg. - Dáma, húgocskám, haladjunk, mert véletlenül elfogy a kedvenc szederteád!
- Nem tennél ilyen a húgoddal, Beigli! - nevetett fel Dáma, de a biztonság kedvéért sorolta tovább a tanárokat.
- Csillám úrfi új tanárunk, ő segít majd az ajándékok kiválasztásában. Fiatal kora ellenére remek tanító, csodás órákat töltötök majd vele. Én pedig a Naptár tárgyban tanítalak majd mindannyiótokat, és igen, minden nap találkozni fogunk.
- Az utolsó éves diákok pedig - ahogy ez mindig szokás - az első évesekkel együtt járnak majd gyakorlatra, hogy előbbiek a szervezésben legyenek tökéletesek, előbbiek pedig átfogó képet kapjanak arról, hogy mi is lesz később a dolguk, és merre szeretnének haladni tovább.

- Van kérdés, nincs kérdés?! - szögezte le Dáma.

Pöttynek forgott a feje. Egészen ragyogó, csodálatos, álomszerűen érdekes napja volt, de... mi az a karácsony?!