Elindulunk...

Pötty nagyon megszerette az osztálytermet. Ha közös beszélgetés vagy gyakorlat folyt, akkor széthúzták a nehéz függönyöket, és beáradt az arany, őszi napfény. Máskor meséltek a tanárok a nagy, piros fotelen ülve vagy közéjük ülve a kockás kanapéra - ilyenkor összehúzták kicsit a függönyöket. Csak úgy ragyogott a szeme a sok kis hallgatónak.

Eleinte Harang tiszteletes óráit szerette a legjobban. A kedves, halkszavú tündérbácsi hangja úgy szólt, mint az oboa, tekintetét a kandalló lángjain tartotta, és úgy mesélt, mint aki visszaemlékszik. Mesélt a szelíd, ártatlan lányról a kék kendőjében, a ragyogó látogatóról, aki az üzenetet hozta neki, az erős, kedves férjről, akit mindig a faforgács illata lengett körül. Mesélt az utazásukról, a pajtáról, és az égen fölöttük ragyogó új csillagról. 

Ma a napkeleti bölcsekről mesélt. Pötty szinte látta maga előtt az okos, tapasztalt arcokat, a ráncokat, amelyeket a könyvek és tekercsek tanulmányozása vésett a jóságos arcokra. Csodás, arany és fehér ruhákat, burnuszokat, kaftánokat és köpenyeket képzelt rájuk, és tevéket, amelyeken utaztak, és néhány tevét mögöttük, amelyek színes málhákkal megrakodva vitték az ajándékokat a kisbabának, akiről a jóslatok szóltak. Elképzelte, ahogy csöndes hangon beszélgetnek egymás között, ahogy esténként ellenőrzik a ragyogó, új csillagot, ami útba igazítja őket.

A mesélős órákat gyakran követték gyakorlati órák. Ilyenkor széthúzták a függönyöket, néha még magas gyertyatartókon vidám, táncoló lángocskákat is behoztak, és kezdetét vette a vidám, színes felfordulás, ami az ajándékok változatos csomagolásával, vagy adventi koszorúk készítésével, vagy épp hókiflisütéssel járt. Pötty annyit nevetett, hogy majd elgurult.

A legfélelmetesebbek persze Dáma órái voltak. "A szervezésben nem tehetünk engedményeket!" - mennydörgött. "Mindent idejében ki kell találni, meg kell tervezni, meg kell valósítani, és mivel mások, akik nem én vagyok, nem tökéletesek, időt kell hagyni a hibák kijavítására is!" Dáma mintha mindig felkiáltójelekkel beszélt volna. Pötty annyira félt, hogy Dáma talán nem lesz vele elégedett, hogy a biztonság kedvéért remekül megoldotta mindig a feladatokat. Így többször előfordult, hogy Dáma rámosolygott, sőt: még a fejét is megsimogatta. Kétszer.

Ez a dolog pedig elhozott bennünket egy új fejleményhez. Pötty nem győzött a tükrök előtt forgolódni az utóbbi időben. Amikor eljött az iskolába, Pötty még csak halvány arany fényt árasztó pöttyöcske volt. Most már inkább hasonlított egy baba-tündérre, bár apró volt még, mint egy meggymag, de már sötétzöld ruhácskája fölött rózsásan ragyogott az arca, óriás zöld szeme, haja pedig hófehér, játékos csigákban göndörödött. Voltak néhányan, akik emiatt "havas gömbtujának" csúfolták, de nem bánta. Tudta, hogy szeretik a többiek, és azt is tudta, hogy a havas gömbtuja egyébként nagyon aranyosan néz ki. Úgy találta, hogy egy karácsony-tündérhez remekül illik a sötétzöld ruha és a havas frizura. 

Mindent összevetve: Pötty remekül érezte magát az iskolában. Amíg el nem jött a külső gyakorlat ideje.